Július 1-jétől egy éven keresztül Magyarország a V4 soros elnöke. Elnökségünk alatt folytatni kívánjuk a lengyel elnökség nagyszerű munkáját és dolgozni azért, hogy a tagországok a világgazdasági változások nyertesei közé tartozzanak.

 

A visegrádi csoport, vagyis Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia szövetségének lengyel elnöksége leköszön, és Magyarország lesz a soros elnök július elsejétől.

A csúcstalálkozó sajtótájékoztatóján Orbán Viktor nyomatékosította, hogy a magyar elnökség célja a négy ország gyors gazdasági újraindítása, amelyhez beruházások kellenek, és azok akkor vannak, ha alacsonyak az adók, ezért nem támogatják az adóemeléshez vezető nemzetközi kezdeményezéseket.

Fontos emellett szerinte a jó infrastruktúra is, különösen észak-déli irányban vannak komoly lemaradások.

Lényeges célként említette a biztonságot, amely szorosan összekapcsolódik a migrációval. Nem támogatják a migránsok kötelező szétosztását, és a jelenlegi egészségügyi helyzetben a migráció különösen nagy kockázatot jelent, ugyanakkor sürgetik a nyugat-balkáni országok uniós integrációját. (kormany.hu)

 

 

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

 

Fotó: Twitter, Andrej Babis